Ügyvédek Közép- és Kelet-Európában
A budapesti iroda gyökerei az 1999-es évre nyúlnak vissza. A Rainer Tom és Dr. Szabó Levente Antal közös munkájával kezdődő együttműködés 2001-ben Jan Burmeister, 2002-ben Dr. Ratatics Éva, röviddel ezután Dr. Varga Norbert csatlakozásával eredményezte a budapesti iroda jelenlegi partneri összetételét.

2003-ban a budapesti partnerek részvételével alakult meg a bnt-csoport. Ezzel egy időben nyitott a budapesti iroda is, amely az első német ügyvédek tagságával működő ügyvédi iroda Magyarországon.

Jelenleg 28 munkatársunkból álló csapatunk – amelyböl 20-an rendelkeznek jogi végzettséggel – biztosítja ügyfeleink számára a magyarországi üzleti tevékenységük során szükséges jogi hátteret, az ingatlanjog, társasági jog és a vállalatfelvásárlások területén éppúgy, mint a bankjog és pénzügyi jog útvesztőiben vagy a bíróságok és választottbíróságok előtti képviselet során. Az adózás, könyvelés és könyvvizsgálat területén egy, az évek közös munkája során ügyfélkörünk igényeihez igazított, együttműködő partnerekből álló hálózatot alakítottunk ki, ezekben a szegmensekben ők nyújtanak tanácsadást megbízóink számára

A vállalkozásoknak nyújtott tanácsadás és jogi háttér mellett egyre nagyobb jelentőséggel bír állami szervek megbízására végzett tevékenységünk is. Így például 2006-ban a budapesti iroda tagjai képviselték a Magyar Köztársaságot a Világbank mellett működő választottbíróság előtt egy, a budapesti repülötérrel összefüggő per során, amelyben a pertárgy értéke több, mint 80 millió USD volt.

Jelen honlap „Irodák/Magyarország” menüpontja alatti tartalmát a Budapesti Ügyvédi Kamarában bejegyzett bnt Szabó Tom Burmeister Ügyvédi Iroda szolgáltatja az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok betartása mellett, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt megtekinthetők a www.magyarugyvedikamara.hu honlapon.