Piacbarát változások a mezőgazdasági termények felvásárlásának szabályaiban.

Magyarország: Idén márciusban a kereskedők számára kedvezően módosultak a mezőgazdasági termények felvásárlásának szabályai. Az új szabályok kiegyensúlyozottabban osztják meg a kereskedők és termelők között a kockázatokat, valamint új szerződéstípusokat is bevezetnek.

Csökkenő kockázatok

Az új szabályok alapján a kereskedő és a termelő megállapodhatnak abban, hogy a termelő köteles a vis maior (például természeti csapás) miatt kieső termény pótlására vagy biztosíték nyújtására.

Az elmúlt több mint két év során az ilyen megállapodások tiltottak voltak. A vis maior által okozott terméscsökkenés kockázatát így a kereskedők viselték. A kockázatok egyenlőtlen megosztása miatt a kereskedők jórészt csak a már megtermelt termények felvásárlásában voltak érdekeltek. Ez a gyakorlat pedig megnehezítette a termények továbbértékesítését is.

Az új szabályok várhatóan ösztönözni fogják a termények betakarítása előtti szerződéskötést és élénkülni fog a határidős gabonakereskedelem.

Új szerződéstípusok

Idén márciustól a termények betakarítás előtti értékesítésére a termelő és a kereskedő csak az alábbi két szerződés közül választhat:

• saját termelésű mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződés;
• a vevő közreműködésével előállított mezőgazdasági áru szolgáltatására kötött adásvételi szerződés.

Az új szerződéstípusok szabályai alapvetően hasonlítanak a korábban kötelező mezőgazdasági termékértékesítési szerződésre. Így például saját termelésű mezőgazdasági áru esetén továbbra is lehetséges:

• a szerződésben kikötött terménynél 10%-kal kevesebbet teljesíteni és
• a termelő jogosult a szerződéses határidő előtti teljesítésre is.

Ezzel párhuzamosan a mezőgazdasági termékértékesítési szerződés, mint szerződéstípus megszűnt.

2011. évi CLXVIII. tv.
2012. évi CXXVIII. tv.
2013. évi V. tv.

Hírlevélre feliratkozás

A 'Feliratkozás' gomb megnyomásával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat