Változtak a csődjogi szabályok

Magyarország: Új szabályok kerültek bevezetésre a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatban

A 2017. július 1-vel hatályba lépő módosítás egyik indoka a biztosítékú célú engedményezéssel és vételi joggal biztosított követelések felszámolási eljárásban való érvényesíthetőségével kapcsolatos bizonytalanság volt.

Az új Polgári Törvénykönyv 2013-ban történt elfogadásával a jogalkotó úgy döntött, hogy megtiltja két fontos és gyakran előforduló biztosíték alkalmazását: a biztosítéki célú engedményezést és vételi jog alapítását. A nevezett biztosítékok régi Polgári Törvénykönyv hatálya alatti gyakori alkalmazása miatt nagy nyomás helyezkedett a jogalkotóra a szóban forgó rendelkezés megváltoztatására. Ennek következtében 2016 júliusától újra megengedett volt ilyen jellegű biztosíték alkalmazása, amennyiben azt nem fogyasztóval szemben kötötték ki.

Ezeknek a fiduciárius hitelbiztosítékoknak felszámolási eljárásbeli státusza ugyanakkor tisztázatlan maradt. A zálogjogosultak mindenkor elsőbbséget élveztek a kielégítési sorrendben az adós biztosított vagyontárgyai értékesítése során. Ugyanakkor a fiduciárius hitelbiztosítékok jogosultjainak követeléseit nem kezelhette elsőbbséggel a felszámoló a korábban hatályos jogszabályi rendelkezések miatt.

Az új rendelkezések megengedik a zálogjogosultakra vonatkozó szabályok alkalmazását biztosítéki célú engedményezés és vételi jog esetén is, amennyiben a nevezett biztosítékokat a Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba a felszámolás kezdő időpontja előtt bejegyezték. Az új Polgári Törvénykönyv elfogadásával egy időben bevezetett nyilvántartás célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson ingatlan-jelzálogjogon kívüli egyéb biztosítékok bejegyzésére. A nyilvántartás az alapítás tényét és időpontját kétséget kizáróan tanúsítja.

A zálogjogosultak továbbra is más hitelezőt megelőzően kerülnek kielégítésre, amennyiben ugyanazon vagyontárgyra a zálogjogot más hitelbiztosítékot megelőzően jegyezték be.

Az új szabályokat a 2017. július 1. napját követően elrendelt eljárásokban kell alkalmazni. A jogszabály nem zárja ki, hogy a korábban bejegyzett fiduciárius hitelbiztosítékok tekintetében is alkalmazni lehessen az új rendelkezéseket. Amennyiben a fiduciárius biztosíték bejegyzésére nem került sor, úgy célszerű arról mielőbb intézkedni a felszámolási eljárásban való érvényesíthetőség érdekében.

Az új szabályozás nem csak erősíti a jogbiztonságot a fiduciárius biztosítékokkal kapcsolatban, de egyúttal kellő garanciát nyújt a hitelezői érdekek biztosítására a felszámolási vagyonnal kapcsolatban.

Forrás: 1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és felszámolási eljárásról

Hírlevélre feliratkozás

A 'Feliratkozás' gomb megnyomásával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat