Beköszönt a digitális bíróságok kora Magyarországon

Rövidesen bevezetik az új Ügyfél Iratbetekintő Rendszert (ÜIR) a magyar bíróságokon

Az iratbetekintés elektronikus is lesz a jövőben, vagyis a tervek szerint az ügyfelek 0-24 órában bármikor, gyorsan, ingyenesen, online hozzáférhetnek majd bármely bíróságon folyamatban lévő ügyükkel kapcsolatos dokumentumokhoz. Az ügyfélbarát elektronikus ügyintézés és a bírósággal való elektronikus kapcsolattartás jelszava alatt a bírósági eljárások iratait elektronizálják E-Akta formájában, és így a bírósági periratok elektronikus betekintését biztosítják.

A már zajló próbaidőszak alatt figyelik a visszajelzéseket és annak leteltével 2020. január 1-jétől az összes bíróságra kiterjesztik az iratbetekintő rendszer alkalmazását. A digitalizáció egyértelmű előnye, hogy a peres felek a lehető legkényelmesebben, akár otthonról is hozzáférhetnek a bírósági iratokhoz. Mivel az ügyfél már maga is betekinthet az őt érintő iratokba, így nincs szükség az ügyvéd közvetítő szerepére és egyúttal a jogi képviselőknek is könnyebbség, hogy nem kell időt tölteni a bíróságra utazással.

A digitális betekintésre mindenkinek lesz jogosultsága, akinek eddig volt: elsősorban a peres feleknek és jogi képviselőiknek. Azonban, ha valaki mégis ragaszkodna a hagyományos papíralapú bíróságokon személyes megjelenéssel járó iratbetekintéshez, akkor arra a jelenlegi szabályok szerint továbbiakban is lesz alkalom. A zártan kezelt adatok változatlanul kivételt képeznek az iratbetekintés főszabálya alól, hiszen továbbra is biztosított az ilyen adatok védelme.

A betekintés folyamatához először Ügyfélkapu regisztráció szükséges, majd ezzel a Kormányzati Azonosítási Ügynök (KAÜ) felületre kell belépni. Ezután az online betekintési kérelem benyújtása mindössze néhány percet vesz igénybe, aminek az elbírálása szintén gyors automatizált folyamat.

További információért keresse fel a https://eakta.birosag.hu/ weboldalat.

Hírlevélre feliratkozás

A 'Feliratkozás' gomb megnyomásával elfogadja az adatkezelési szabályzatunkat